Hírek

A január 27-én megtartott kirakodóvásáron ‒ melyen a Hajléktalanok Központjának gyűjtöttük az adományokat ‒ 20.970 dinárt sikerült összegyűjteni. A befolyt összegen ‒ Anđelka Barać igazgatónővel megbeszélve ‒ alsóneműt és zoknikat vásárolunk a...

Ezzel a jelmondattal ünnepli az Újvidéki Színház fennállásának 44. évfordulóját. Január 27-én a társulat koncerttel kedveskedik a közönségnek, melynek keretében a repertoárról már lekerült előadásokból hallhatnak slágereket: Hair, Chicago, Rocky...

A drámaíró versenynek vége!
Három ősbemutató, három győztes rendező, három győztes szerző!

 

...

Az első sztárparádé az immáron tradicionális és 16. életévét töltő Vajdasági Magyar Drámaíró Verseny (bizony, már ő is fogyaszthat alkoholt és bonyolódhat büntetlenül szexuális aktusokba). Ahogy az már lenni szokott ‒ jön három szerző, húz egy...

Ferenc Judit a Karriernapok a Jégerdőben címet húzta ki a kalapból, mely témára a másik két íróval egyetemben - Kucsov Borisz és Varga Tamás - már el is kezdték a drámák megírását.
A műveket délután öt óráig írhatják, a rendezők - Mezei...

Délutáni matinéelőadáson A kis herceg december 20-án!

 

A gyermekes családok kérését teljesítjük, amikor szenteste előtt négy nappal délután 17-kor játsszuk A kis herceg című előadásunkat, Táborosi Margaréta rendezésében. Igazi...

Az Újvidéki Színház dolgozói figyelmét felkeltette az Apolo TV közelmúltban készített összeállítása a hajléktalanokról. A műsor hatására szerveztük ezt a humanitárius akciót, melyet azzal a céllal álmodtunk meg, hogy segítséget nyújtsunk az...

A Nagybecskereken megtartott
VAJDASÁGI HIVATÁSOS SZÍNHÁZAK 59. FESZTIVÁLJÁN
az Újvidéki Színház
Moliére A MIZANTRÓP (R: Anca Bradu) c. előadással vett részt:

- a legjobb női mellékszereplő díját FERENC ÁGOTA kapta ÉLIANTE...

Budapest és Cleveland között
- ...akik merészen álmodtak -
Megemlékezés 56-ról

A belgrádi Collegium Hungaricum és az Újvidéki Színház október 21-én, 19 órakor emlékezik meg az 56-os magyar forradalomról.
Az ünnepi műsort...

A FEDIS elismeréssel díjazta Venczel Valentint, az Újvidéki Színház igazgatóját a Vere i zavere című sorozatban nyújtott alakításáért.

 http://www.fedis.rs/

 

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon