Opera ultima

× ResponsiveMultiLevelMenu (codrops) style requires jQuery library version 1.7 or higher, but you have opted to provide your own library. Please ensure you have the proper version of jQuery included. (note: this is not an error)
Rendező
Kokan Mladenović, m.v.

Előadás hossza
150
perc
Premier
09.03.2013.


Opera ultima. Vagyis Végopera.
Nem víg-. Vagyis nem teljes egészében.
Kokan Mladenović legújabb újvidéki rendezése egyszerre komikus zenei mű és világvége-oratórium.
Könnyes-könnyed szórakoztatás és gyászos kor-kórkép.
Hófehér papírvígjáték és éjszín társadalomfricska.
A kisember kacaja és a gillotine-penge nyöszörgése a köszörűn.
Üdén ügyetlen táncos-komikum és a megalázottak mikrofontologatása.
Opera ultima. Vagyis Végopera.
Nem víg-. Mi sem vagyunk azok.

Pierre Augustin Caron de Beaumarchais
A sevillai borbély és Figaro házassága című szövegei alapján színpadra állította
Kokan Mladenović

Kokan Mladenović, rendező: „Minden nagy klasszikus mű univerzális igazságokat foglal magába, ezek varázsolják őket korszerűvé. Eddigi közös munkáink az Újvidéki Színház társulatával, a Narancsbőr és Az ember tragédiája, bátorítottak fel arra, hogy ezúttal egy lépéssel tovább menjünk, azaz hogy elmeséljünk egy »lehetetlen küldetésről« szóló mesét, Beaumerchais két nagyszerű komédiája alapján, amelyekből Mozart és Rossini világhírű operákat alkottak. Egy mesét arról, hogy a helyi hatóságok felszólítására hogyan lehet operát csinálni egy drámai együttessel, valamint arról, hogy hogyan lehet a kultúra bármely formájával is foglalkozni ebben a lepusztult, műveletlen országban.

Beaumarchais Figarója éleslátó társadalomkritikájával, bölcsességével és rátermettségével urai fölé emelkedik. A Figaro házassága forradalmi szellemével nagymértékben hozzájárult a francia forradalom győzelméhez, serkentette a gondolkodás és a szólás szabadságát. Ezekkel a komédiákkal foglalkozva újraértékeljük a szolga szomorú helyzetét, és megpróbálunk felülkerekedni bizonyos mai urakon, akik még felfuvalkodottabbak és műveletlenebbek, mint azok, akik Figaro idejében éltek. Ez elsősorban drámai színház, így szinte lehetetlen dologra vállalkozunk: operát csinálunk. Az első részben A sevillai borbély opera paródiáját készítjük el, énekléssel, gesztikulációval, tömegjelenetekkel, kihasználva az Újvidéki Színház együttesének nagyszerű vokális adottságait, amelyekről már nemegyszer adott tanúbizonyságot. A Figaro házassága alapján készült második rész sötét ellentéte az elsőnek, egy szerzői projekt, amely a mai Szerbiáról, a színház itthoni társadalmi helyzetéről beszél. A Sevillai azért van, hogy felderítse az arcokat, megnevettesse és szórakoztassa a közönséget, a második rész pedig azért, hogy aggodalmat szüljön benne.“

Balázs Áron, Figaro: „A színház feladata az, hogy megnevettesse az embereket, hogy felkorbácsoljon bizonyos érzelmeket, vagy hogy rákényszerítsen bennünket arra, hogy gondolkodjunk, és ne csak nézzünk... Hiszem, hogy ez az előadás mindezt eléri.“

Elor Emina, Rozina: „Én Emina vagyok. Voltam már Nina, Lenina, Roksana, Rebecca... Most pedig Rozina... Róza, Rózsika vagyok. Rózsa, aki a szerelemtől virágzik ki, és attól is hervad el…”

Gróf Almaviva, Szabó Eduárd: „Égni, lángolni, szeretni, megkapni most rögtön minden áron! Megkapni, lángolva szeretni és elégni benne. Gróf Almaviva vagyok. Szerettem a feleségem, míg rá nem jöttem, hogy van valaki, akit még nála is jobban szeretek. Ez a valaki én vagyok..”

Körösi István, Chérubin: „»Mindent, amit az Akadémián leépítettek bennetek, a gesztusokat, a grimaszokat, amelyekre azt mondták, felejtsétek el őket – most mindezt felhasználhatjátok a színpadon.« Ez volt a rendező legfontosabb utasítása a Sevillai próbakezdésekor. Ekkor vált világossá, mit is kell tennünk. Játszadoztunk és határtalanul élveztük. Aztán jön a fordulat…”

Pongó Gábor, Don Bazilio: „Ha azt hittétek, hogy ezúttal elmaradnak a fondorlatok, összeesküvések , megússzátok átkok, hazugságok és vádaskodások nélkül, akkor nagyot tévedtetek, mert én miattatok vagyok itt, a ti félelmetek, rettegésetek, gyűlölködésetek, szeméremérzetek és szégyenkezésetek miatt… Bazilio, jegyezzétek meg a nevemet, don Bazilio…”

Sirmer Zoltán, Bartolo: „Bartolo rossz ember, Rozinát csak magának szeretné… Tulajdonképpen egy nyálas vénember, akihez egy valamirevaló nő még bottal sem nyúlna és mivel a rossz mindig bevonzza a rosszat, Bazilióban megtalálja a párját… Ez egy fantáziadús rendező ötletgazdag előadása, amely arra ösztönzi a színészeket, hogy ők is felvegyék ezt az irányt. Ráadásul két eltérő előadásról van szó, mintha két külön rendező csinálta volna őket. A második rész nem bolondozás, hanem a realitás. Nincs játék, csak vélemény. Ez a valóság, az álláspont. Igaz, a rendező álláspontja, de benne van sok abból is amilyennek én érzem a világot és a színházat…”

 

Beaumarchais: A sevillai borbély és Figaro házassága c. művei alapján

1. RÉSZ

Almaviva gróf, spanyol grand, Rozina ismeretlen imádója - Mészáros Árpád / Szabó Eduárd
Bartolo, orvos, Rozina gyámja - Sirmer Zoltán
Rozina, Bartolo gyámlánya, majd grófnő - Elor Emina, Pataki Gyűrű-díjas
Figaro, borbély - Balázs Áron, Sterija-, Pataki Gyűrű-, Jászai Mari-díjas
Don Bazilio, orgonamester, Rozina énektanítója - Pongó Gábor
Chérubin d’amore - Kőrösi István
Szolgálók, katonák, tömeg: Szilágyi Ágota, Banka Lívia, Pataki Gyűrű-díjas, Giricz Attila, Crnkovity Gabriella, Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold

2. RÉSZ

Figaro, borbély - Balázs Áron
Suzanne, a grófnő első komornája, Figaro jegyese - Szilágyi Ágota
Almaviva gróf - Mészáros Árpád / Szabó Eduárd
Rozina grófnő - Elor Emina
Marcellina, házvezetőnő - Banka Lívia
Don Bartolo, cselszövő - Sirmer Zoltán
Don Bazilio, cselszövő - Pongó Gábor
Chérubin d’amore - Kőrösi István
Don Cruzio,bíró - Giricz Attila
Fanchette - Crnkovity Gabriella
Szolgálók, katonák, tömeg:Hajdú Tamás, Huszta Dániel, Gombos Dániel, Német Attila, László Judit, Nagyabonyi Emese, Lőrinc Tímea, Papp Arnold

Dramaturg: Gyarmati Kata
Díszlettervező: Marija Kalabić, m.v.
Jelmeztervező: Marina Sremac, m.v.
Zeneszerző: Irena Popović, m.v.
Szinpadi mozgás: Andreja Kulešević, m.v.
Zenei munkatárs, korrepetitor: Klemm Dávid 

Fény: Majoros Róbert
Hang: Bíró Tibor
Smink: Pászti Ágnes
Ügyelő: Bíró Alekszandra
Súgó: Lovas Csilla
Fotó: Mikus Csaba

Az előadás támogatója: Újvidék város Kulturális Titkársága

AZ ELŐADÁS DíJAI:

Verseci Színházi Ősz, 2013
- Legjobb előadás
- Legjobb rendezés (Kokan Mladenović)
- Legjobb női főszereplő (Elor Emina)
- Legjobb fiatal férfiszínész (Kőrösi István)
- Legjobb kosztüm (Marina Sremac).

Pataki Gyűrű-díj – Elor Eminának Rozina szerepéért

V. Nemzetközi Várszínház Fesztivál, Szendrő, 2013
- Legjobb rendezés (Kokan Mladenović)
- Legjobb női szereplő (Elor Emina)

Magyar Színházak 25. Kisvárdai Fesztiválja, 2013
- Legjobb előadás

Vajdasági Hivatásos Színházak 63. Fesztiválja, Nagykikinda, 2013
- Legjobb női főszereplő (Elor Emina)
- Legjobb jelmez (Marina Sremac)
- Legjobb zene (Irena Popović)

Városmajori Színházi Szemle, 2014
-  Legjobb rendezés (Kokan Mladenović)

POSZT 2014
-  Legjobb előadás
-  Legjobb női főszereplő (Elor Emina)
-  Legjobb férfi főszereplő (Balázs Áron)
-  Legjobb jelmez (Marina Sremac)
 

Hangosan énekelni és hányni - Opera ultima a POSZT-on

Merész gegparédával, széles énektudással futott neki az opera műfajának az Újvidéki Színház, és bár az előadásuk több ponton is kifulladt, az egyik legjobb társulati munkát, és a leginkább direktben megfogalmazott üzenetet láthatta és hallhatta a közönség. Jelesül: a politika szálljon ki a színházból.

A hatalom és a színház világáról nyújtott karikírozott képet az Újvidéki Színház a XIV. Pécsi Országos Színházi Találkozón bemutatott versenydarabjával, és bár néhol túl sokszor robbant a klisé-ágyú, nagyon izgalmas előadást láthatott a nagyérdemű.

A képlet egyszerű: felülről küldenek az igazgatónak egy levelet, hogy akkor legyen opera is a repertoárban, mert hát erre van igény. A színpadra nem állítás pedig értelemszerűen forráskivonást fog eredményezni. Az igazgató lázad, művészi szabadságról énekel - mert hogy leginkább az énekes beszéd, ária és egyéb songok adják a darab nyelvezetét, Gyarmati Kata dramaturgot dícsérve -, de a társulat a saját és jól felfogott érdeküket szem előtt tartva kéri, hogy legyen opera, még ha a csapat hangterjedelme nincs is a csúcson.

A sevillai borbélyra esik a választás, Figaro szerepében az igazgató (Balázs Áron) próbál jó képet vágni a dologhoz. Balázs az első felvonásban végig jól látható félbehagyott gesztusokkal mutatja be, hogy az igazgatónak mennyire elege van ebből az egészből, és hogy megmondják neki, mit és hogyan csináljon. Így lesz egy áriavégi karkitáró tapsvárásból fáradt legyintés, egy kitartott műmosolyból vicsorgás - és tőle hangzik el a következő is: "Hangosan énekelek, hogy ne hallják, hogy hányok".

Balázs mellett az első felvonásban Szabó Eduárd (Almaviva gróf), Elor Emina (Rozina) és Kőrösi István (Cherubin d'amore) emelkednek ki játékukkal, valamint jól képzett hangjukkal. Az első felvonásban - melyben folyamatos a színházra és a jelenlegi helyzetre való reflektálás - a létező összes geget (távirányítóval felpörgetett jelenetek, elakadó lemez, elmozduló díszlet) és klisét kijátssza a társulat, a felvonás végére így érezhetően kifárad a csapat.

A második felvonás már kevésbé vidám (a Figaro házassága adja az alapot): az első etapban látott fehér szín- és díszletvilágot a fekete és vörös, félhomályos-füstös színpadkép váltja (Marija Kalabic tervezése). Amíg az elején a túlságosan karikírozott operahagyományokat láthattuk, a második részben a brechti elidegenítettség, és a posztmodern játék formai kellékei (gépies, intonáció nélküli szövegmondás, szaggatott mozgások, instrukciók felolvasása, songok alkalmazása, stb.) uralkodnak.

Ez egyértelműen leülteti a darabot (az első felvonásban a közönség szinte minden egyes ének után tapsolt), valamint egyre inkább a politikai nyomásra operát állító színészek dühét helyezi előtérbe Kokan Mladenović rendezése. A dühöt a hatalomnak a művészeti világba való beleszólása ihleti, és a társulat nem kertel: többször is elhangzik, más-más megfogalmazásban - de direkten -, hogy a politikának semmi keresnivalója nincs a színházban, és hát amúgy is csak a nép nyúzásából szedik degeszre magukat. (Pikáns kis szösszenet, de előadásukat Hoppál Péter, reménybeli kulturális államtitkár is végignézte.)

(A direktben kimondott vélemény jó néhány embernél okozott megütközést, mert eléggé eltérő a magyar színházakban megszokott sorok közé írástól és sorok közül való olvasástól. Lehet, hogy didaktikus ennyire direkten megfogalmazott mondatokkal operálni - azaz elvenni a nézőktől a gondolkodás örömét -, de lássuk be, a mai világban az egybites módon megfogalmazott politikai jelmondatokra ez hasonló és frappáns válasz.)

A második felvonásban is az első részben játszott szerepeket továbbvivő színészek mellett - Balázs Áron, Szabó Eduárd, Elor Emina, Kőrösi István - mellé több más epizodista is belép: Szilágyi Ágota Suzanne-ként őrlődik, a szókimondó utcalány szerepében (Fanchette) pedig Crnkovity Gabriella alakít rövidet, de nagyot.

Az újvidéki társulat előadása az első felvonásban kifullad, a második rész pedig a teljesen eltérő játékmód miatt elve alacsonyabb hőfokon pörög, miközben bőszen pufogtatják a kliséket végig a darabban. Mégsem lehet azt mondani, hogy rossz lenne az előadás, sőt. A társulat nagyon ügyesen mutatta be, mi történik akkor, amikor valaki hozzá nem értő kezdi el megmondani, hogy mit is kellene a színházakban játszani. A végig felszín alatt láttatott düh és felháborodás, a 'csak azért is megmutatjuk, hogy mi mindent tudunk a műfajról, ha kérik' érzés kitart két felvonáson keresztül, súlyos megfogalmazással mondva el a felülről érkező parancsok miatt kialakult véleményt.

És bár a második felvonásban nem voltak nyílt színi tapsok (meg őrjöngések, mint ahogy ez a társulat Újvidéktől délre történt vendégjátéka alatt párszor előfordult), a közönség a darab végén több percig nem eresztette le a színpadról a színészeket a vastapssal - megérdemelten.

Szerző: Vidó Gábor T.  

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon