Miloš Nikolić: Kovácsok

× ResponsiveMultiLevelMenu (codrops) style requires jQuery library version 1.7 or higher, but you have opted to provide your own library. Please ensure you have the proper version of jQuery included. (note: this is not an error)
Rendező
Ljuboslav Majera
Előadás hossza
80
perc
Premier
09.04.2016.


Bemutató: 2016. április 9.

 

A fogó hallgat, az acél kemény, a kalapács a sarokba pókhálósodott. Kocsmaricsaj és sörbűz vette át a műhelyek kohóillatát. A parázs már pislákolni is lusta.

Ebben a lassan elsötétedő világban tör ki a balhé. Ki kalapál ott, ahol a madár se jár, nemhogy a kovács? Ki csinált gyereket a német kovácsnak húsz évvel ezelőtt? Kinek fontos, hogy szerb, német vagy orosz a gyereke? Ki kinek az apja és pontosan hány százalékban? És ha valaki valakinek nem az apja, akkor ki az apja annak a valakinek, és ha az illető apja nem az apja, akkor kinek az apja az illető apja?

Az üllőn még aprítják a vasat. Ha kihült, akkor is. 

 

Szereplők:

Peter - Magyar Attila, Erzsébet-díjas

Lujza - Banka Lívia, Pataki gyűrű-díjas

Aca - Balázs Áron, Jászai Mari-, Pataki gyűrű- és kétszeres Sterija-díjas

Ivan - Giricz Attila

 

Fordító és dramaturg: Lénárd Róbert

Díszlet: L’uboslav Majera, m. v.

Kosztüm: Janovics Erika, m. v.

Zene: Viliam Stanek, m. v.

Ügyelő és súgó: Lovas Csilla

 

Rendező: L’uboslav Majera, m. v.

* * *

Miről szól a Kovácsok?

A második világháborúban három különböző nemzetiségű kovács három különböző ellenséges fronton három különböző kovácsműhelyben találja magát – három kovács, akit a sors távol vetett a szülőföldjétől, a más műhelyébe, a más házába, a más asszonyához.
Több, mint húsz évvel a háború vége után mindegyikük megtudja, hogy bár a kovácsműhelyük az övék, a feleségük nem csak az övéik, a háború után született fiaik pedig félig, vagy egyáltalán nem az övéik, hanem a háború gyermekei. Szerb a némettel, orosz a szerbbel, német az orosszal, felszabadító a felszabadítottal, elnyomó az elnyomottal, táborlakó az ellenséggel.  

Miloš Nikolić a Kovácsok című komédiáját az antik tragédia szabályai szerint írta meg, az eredmény mégis szarkasztikus komédia nemzetről, anyaságról, apaságról, múltról és a kovácsok eltűnéséről. 1992-es bemutatója óta több, mint harminc színházban játszották Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Görögországban és Cipruson. Az Újvidéki Színház bemutatója a magyar nyelvű ősbemutató is egyben.

 

L'uboslav Majera, rendező:

A Kovácsok ma a kérdések, pontosabban a kérdések kérdésének drámája: mindannyian megpróbálunk mások lenni, miközben lényegében mind ugyanolyanok vagyunk.  Minden specifikumunk – a hagyomány, a nyelv, a vallás, az ideológia – kevés, hogy eltakarja az emberi lényeget. Ha ebből a szemszögből olvassuk ezt a szöveget, a humanizmus elvének szemszögéből, akkor látjuk meg igazán, milyen mélyen téren és időn kívüli darab ez, főleg akkor, amikor az identitásunk elvesztésétől rettegünk. Valahogy nem tudjuk megérteni, hogy a humanizmus égisze alatt semmit sem veszítünk a magunk sajátságából vagy individuumunkból. Igazából pont a humanizmus felszámolásával veszítünk – nem csupán emberségünk javarészét, hanem mindent.

Más részről a Kovácsok jajkiáltás is az ifjúság felé. Olyan időbe vágyunk vissza, amelyet elpocsékoltunk, miközben az élet haladt tovább... Nikolić drámája tiszta alaprajz, nincs itt sok rendezői filozófia, csupán az emberség, a karakterek viszonyainak, a színész által nyújtott anyag: a temperamentum, a személyiség, a tudás, a tapasztalat, a kíváncsiság, az akarat, az erő, a kreativitás szintjén kell kezelnünk a helyzeteket. Másképp hat a színész az egész formálására, az előadás melódiájának alakulására. Nikolić, mint minden jó drámaíró, egy hihető történetet kovácsolt össze, az élet egy lehetséges verzióját írta meg. Ettől olyan hatalmas.

 

Magyar Attila – Peter, a német kovács:

Egy ilyen szöveg mindig érdekfeszítő a színésznek: első pillantásra egyszerű a dráma, de a feladat igazából bonyolult, mert a legnehezebb mindig az egyszerűséget eljátszani. Nem állnak rendelkezésre színészi segédeszközök, csak a puszta érzelmek. Három kovácsról mesélünk történetet, három egyszerű emberről. Én Petert játszom, az idősödő német kovácsot, aki élete nagy részét boldogan élte le: feleséggel, kovácsműhellyel, egy fiúval – és most, harminc évvel később beállít hozzá valaki, akinek az arca ismerősnek tűnik neki... Megtudja, hogy  a fia apja érkezett meg hozzá! A műhely az övé volt mindig, az asszonya nem csak az övé volt, a fia pedig egyáltalán nem az övé... Ekörül fonódik a történet, belép az asszony, megérkezik egy harmadik kovács... Életparadoxonok... Az élet elszaladt, a kovácsműhely bezárt, a helyén már kocsma van, a gyerekek kocsmárosok lettek, a kovácsokra már semmi szükség... Miről beszélünk mi, kit érdekel, ki kinek a gyereke, miért nem mondjuk csak azt: a gyermekünk apja kovács? Hát léteznek nagy, tiszta nemzetek? Melyik európai nép mondhatja ezt el magáról? Akkora a kavarodás, hogy erről beszélni is értelmetlen. Összekevertek minket a mindenféle háborúk, már az isten se tudja, ki kié... Ez nagy igazság.

 

Balázs Áron – Aca, a szerb kovács:

A kortárs színház szabadon, sokszínűen bánik az elemekkel; a színházba bekerül a videó, a mikrofon, a vetítés, a megafon... A Kovácsok ennek szöges ellentéte. Egyszerű emberi történet, mindamellett egy igen jól megírt történet.

Nincs itt semmiféle mankó, rejtőzködés, filozófia, nincs kórus, táncosok, koreográfia, hogy segítsék a színész munkáját. A történet érthető és pontos kell, hogy maradjon, és ez csak a színpadon álló négy embertől függ. Hiszem, hogy az, ami most létrejön a próbák során, az a a színpadon is érezhető marad és az emberek hazavisznek innen egy csipetnyi empátiát.

 

Giricz Attila – Iván, az orosz kovács:

Ez az előadás számomra az öregedés témáját nyitja meg, az egész darab az időben meghúzott vonal jegyében zajlik... Azokban az években vagyok, amikor ez a vonal már közel van, és én azon gondolkodom, hogy – félelemből vajon, vagy csak az időfölösleg miatt? – el tudok-e még mindent intézni, amit elterveztem, hogy azzá nevelhetem-e a gyerekeimet, amivé szeretném, hogy váljanak, hogy olyan élet, munka és család vár-e rájuk, amilyen jár nekik...

 

Banka Lívia – Luiza, Peter felesége:

A háborúkban a nők – így mondja a történelem – mindig sokkal többet szenvedtek, mint a férfiak, mindig egy kicsit megalázottabb helyzetben voltak, mert női mivultukban is meggyalázták őket. De még ha vesztesek is voltak, az élet hordozása okán ugyanakkor örök győztesek is. Egy olyan rendkívüli helyzetben, mint a háború, az új élet megszülésének vágya még nagyobb, mint békeidőben, mert mindenütt a halál tarol. Ez a győzelmek győzelme. A vérvonal megsemmisíti a gonoszt. A természetnek tökmindegy, hogy ki az apa és ki az anya. Az új élet számít. Ennek a darabnak az üzenete az, hogy amikor már mindennek vége, ne keresgéljünk bűnbakot, vagy hogy miért volt valami így vagy úgy. Azt kell látni, mi a végeredmény, hogy ki mit nyert. Máról holnapra kell élnünk. Az igazság nem mindig boldogít. Néha nagyobb boldogság az igazság egy részét elhallgatni.

 

Képgaléria

Kovacsok

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon