Matei Vişniec: III. Richárd betiltva, avagy jelenetek Meyerhold életéből

× ResponsiveMultiLevelMenu (codrops) style requires jQuery library version 1.7 or higher, but you have opted to provide your own library. Please ensure you have the proper version of jQuery included. (note: this is not an error)
Rendező
Anca Bradu
Előadás hossza
130
perc
Premier
24.05.2014.


Minek kell ennyit foglalkozni ezzel a Richárddal? Elvégre csak a harmadik hely jutott neki, nem?
Miért nem rendez ez a Vszevolod gyerek inkább Szentivánéjit, vagy Ahogy tetsziket, az olyan vicces.
Miért nem foglalkozik ez a Meyerhold az élet szép oldalával? Miért kell egy imperialista angol arisztokrata firkálmányait rendezni?
Miért dacol a hatalommal? Miért képes meghalni az igazáért?
Miért ő a huszadik század legnagyobb művészeinek egyike?

 

Matei Vişniec

III. Richárd betiltva

avagy

JELENETEK MEYERHOLD ÉLETÉBŐL

(Fordította: Patkó Éva)

SZEREPLŐK:

Vszevolod Emiljevics Meyerhold - Balázs Áron, Sterija-, Pataki Gyűrű-, Jászai Mari-díjas
Súgó - Ferenc Ágota
Tánya - Krizsán Szilvia,  Sterija-díjas
Fővezér, Édesapa - Sirmer Zoltán
III. Richárd, Börtönőr - Magyar Attila, Erzsébet-díjas
A bizottság elnöke - Kőrösi István
A gyermek, majd III. Richárd - Huszta Dániel
A bizottság tagjai, Bőrkabátos férfiak - Mészáros Árpád, Sterija-díjas, Pongó Gábor
Édesanya - Crnkovity Gabriella, Elor Emina, Pataki Gyűrű-díjas, Molnár Gábor Nóra f.h.
A társulat színészei - Mészáros Árpád, Sterija-díjas, Pongó Gábor, Német Attila, Crnkovity Gabriella, Elor Emina, Pataki Gyűrű-díjas, Molnár Gábor Nóra f.h.

Díszlet- és jelmez: Mihai Pacurar, m.v.
Dramaturg: Gyarmati Kata
Színpadi mozgás: Malina Cornelia Andrei, m.v.  
Zenei munkatárs: Klemm Dávid, m.v.                                                     
Fény: Majoros Róbert  és  Bíró Tibor
Hang: Lukács Attila              
Ügyelő: Bíró Alekszandra
Súgó: Lovas Csilla
Fotó: Srđan Doroški

Rendező: Anca Bradu, m.v.

Az előadás támogatói: Újvidék Város Kulturális Titkársága

* * *

A MŰVÉSZ ÉS A KORMÁNY TORTÚRÁJA

(...) Vszevolod Emiljevics Meyerhold különös művészszemélyiség – félig német, félig orosz, félkész jogász, hegedűművész, akit nem vettek fel a Moszkvai Filharmonikusok közé másodhegedűsnek, színész a MHAT-ban, Sztanyiszlavszkij és Nemirovics-Dancsenkó színházában, hosszú ideig Majakovszkij legközelebbi munkatársa és műveinek értő interpretátora. Mindemellett sikerült elérnie egy művész legnagyobb álmát – egy teljeskörű színházelmélet és gyakorlat összehozását, kipróbálását, előadását és lejegyzését. (...)

Ez az előadás gazdagon, modern nyelvhasználattal, izgalmasan, szeretettel és tisztelettel megszólaló történet a nagy művész szenvedéseiről. Meyerholdot a börtön fizikai tortúrája mellett kikérdezésekkel, kemény kontrollal, betiltásokkal kínozzák a rendszer névtelen bürokratái, akik mind ennek vagy annak az abszurd bizottságnak a tagjai. Ez teszi tönkre, töri le szárnyait, amelyek segítségével magasan az emberi gyöngeség fölé szárnyalt. Az Újvidéki Színházban Anca Bradu erőteljes, expresszív rendezését és a társulat ihletett kollektív energiáját nézve az embert óhatatlanul is sajnálkozás fogja el – sajnálja, hogy a világ szövedéke pont így szövődik, hogy a kormányon lévő intellektuális törpéknek hatalmuk van megállítani egy titáni elmét, és hogy ezt az előnyüket cinikusan, különösebb erőfeszítés nélkül érvényesíthetik.

Balázs Áron, az Újvidéki Színház sokat díjazott első színésze olyan erővel játssza Vszevolod Meyerhold szerepét, ami egy Lear királyhoz is elég volna. Az ikaroszi vállalkozás tragédiájának finom megélése, a vizsgált terület tökéletes ismerete, meggyőzőerő a bonyolult, egyszerre drámai és költői szituációk létrehozásában – mindez kitölti Balázs Áron kétórás szakadatlan színpadi jelenlétét, amely idő alatt a sors iszonyú játékai játszódnak le a társulat energikus, modern jelenlétében. Nem hinném, hogy akad a volt Jugoszlávia területén két-három társulatnál több, amely ilyen együttes erőbevetéssel, ilyen kreatív szellemmel látna hozzá egy előadáshoz, ahogy azt az Újvidéki Színházé teszi.

Lehetetlen számba venni, mi minden történik a színpadon a játékidő alatt, így Balázs Áron által szüntelen és hibátlanul uralt szerepe mellett csak a néhány legjelentősebbet említem meg. A legkirívóbbak talán azok a jelenetek, amelyekben maga Sztálin is megjelenik. Sirmer Zoltán ízekre szedi a valós történelmi figurát, és dermesztő, cinikus halálbohócot csinál belőle, és mindezt olyan könnyedséggel és sármmal teszi, hogy már maga az alakítás is porig alázza az autokrácia intézményét. Ugyancsak Sirmer alakítja az apa szerepét is, különös energiával és vidám szadizmussal. Magyar Attila III. Richárdot riadt filiszteus színészként játssza, de remekel a börtönőr szerepében is, aki lángoló primitív férfiként szembesül a költői imagináció erejével. Krizsán Szilvia Meyerhold feleségét, Tanyát helyezi elénk a színpadra, de ugyanakkor a rendező szenvedélyes képzeletének szereplőit is, könnyedén helyezkedve egyik morális mezőről a másikra, újabb és újabb szerepkifejezéseket hozva be, mélyen és behatóan értve a groteszk, abszurd, tragikus és fennkölt szituációkat.

Az előadásban majdnem az egész társulat szerephez jut – és minden pillanatban remekül teszi ezt. Felvilágosultan, modern színházi nyelven, nagy elhivatottsággal. A díszlet egyszerűnek tűnik ugyan – csak a kulisszákat látjuk a színen, amelyekre időnként vetítés kerül –, de ezekből a terekből lesz a valódi szenvedés helyszíne, a központi elhelyezésű körhinta pedig, amey különböző szituácókban különböző szereplők játékszere, végletes képet fest a gondolatok és a kreativitás csatájáról a hatalom erőszaka és banalitása ellen. Az elképesztő díszlet a szintén romániai Mihai Pacurar munkája. Szintén az ő kezét dicséri a számtalan sokatmondó jelmez is, amelyek tökéletesen kapcsolódnak az előadás összetett gondolatiságába. Nagy és erős előadás. Gratulálok! Bravo!

Goran Cvetković, Radio Beograd 2 – 2014. május 26.

* * *

(...) A III. Richárd betiltva című Matei Vișniec-darab a totalitárius rezsim és az ideológiamentes, úgymond tiszta művészet viszonyát boncolgatja abszurd és groteszk szatíra formájában. A mindent ellenőrizni kívánó paranoiás hatalom és a megfelelni is vágyó, de hitelességre is törekvő művész konfliktusának leképződése ez a dráma. Főhőse, Meyerhold valós figura, a 20. század első felének egyik legjelentősebb, mégis kevéssé ismert orosz-szovjet színész-rendezője, aki a szocialista realizmus elutasítása miatt a harmincas években szembe találja magát a sztálini rendszerrel, 1940-ben pedig hamis vádak alapján – mint külföldi kémet – ki is végzik.

 Meyerholdot a művészi igazság érdekli, nem az ideológia igazsága, nem a valóság tükrözése, hanem egy önálló – ha úgy tetszik: önmagába zárt – világ megteremtése. Amikor ez az attitűd a diktatúra kontextusában próbál utat törni magának, bukása szükségszerű, a konfliktus alaptermészete pedig tragikomikus, abszurd és helyenként groteszk is.

A darabban Meyerhold William Shakespeare III. Richárdjának színre vitelével próbálkozik, de a hatalom „ellenséges aktualizálást” sejt a kegyetlen és gonosz uralkodóról szóló történet fölelevenítése mögött, ezért végül betiltja, a rendezőt pedig börtönbe veti, majd kivégezteti. Pedig Meyerholdot épp az ideológiától mentes, „őszinte, tiszta gonoszság” érdekli, és a Shakespeare-darab címszereplőjében látja ennek, az önmagáért való romlottságnak a megtestesítőjét, ám a mindig éber és üldözési mániában szenvedő hatalom „aljas utalásokat” sejt, „külső ideológiai lerakódásokra” gyanakszik, és végül lecsap. (...)

Pressburger Csaba

Képgaléria

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon