Leszállott az angyal!

Őrült komédia készülődik Babilon városában!

A szegénységet betiltották, az új uralkodó tele van tervekkel, a törvénykezés legfőbb dolgával, a köpködés szabályozásával foglalatoskodik, a katonaság kacsázva menetel olyan ismeretlen tájakra, mint Róma vagy Peking, az exkirály ejtőernyőzik, hullanak a költők és zenészek mint a legyek, a rockkoncerteken ott mulat a hóhér, a jóléti állam pedig bicebócán táncoló horogkeresztekkel közeledik a megvalósulás felé.

Aztán hopp: angyal szállt le Babilonba. Leszállt, beesett, bezuhant a mit t’om én melyik galaxisból, és mint a szegény lány ‒ hozott is valamit ajándékba meg nem is.

Merthogy az ajándék, az Ég ajándéka olyasmi, amivel az ember nem tud mit kezdeni. Nem tud mit kezdeni vele Babilon legmenőbb koldusa, nem tud a szamártejüzér, annak feleségei, a gyári munka büszke hőse. Megszédül az égi adománytól a zsaru, fejreáll a bankár és vele együtt a tőzsde, értetlenül pislognak a papok és öngyilkosságra szánják el magukat a babiloni elöljárók és bürokraták (mondjuk értük annyira nem kár).

Angyal szállt le Babilonban és a händeles megváltás helyett iggypopos apokalipszist hozott magával.

 

A szereposztás:

Nebukadnecár ‒ Kovács Nemes Andor, m. v.

Akki, a koldus ‒ Huszta Dániel

Az angyal ‒ Pongó Gábor

Kurrubi ‒ Dienes Blanka, f. h.

Nimród, az exkirály ‒ Német Attila

Főminiszterasszony ‒ Banka Lívia

Utnapistim, a főpap ‒ Giricz Attila

Tábornok ‒ Mészáros Árpád

Nebo, a rendőr ‒ Sirmer Zoltán

Engibbi, a bankár ‒ Elor Emina

Ali, a munkás ‒ Gombos Dániel

Gimmil, a szamártejárus ‒ Magyar Attila

Gimmilné 1 ‒ Krizsán Szilvia

Gimmilné 2 ‒ Ferenc Ágota

Az ünnepélyes férfiú ‒ Kőrösi István

Művészek ‒ Szalai Bence, Ozsvár Róbert és László Judit

 

 

 

Dramaturg: Lénárd Róbert

Zene: Verebes Ernő, m. v.

Díszlet és jelmez: Marfa Gudkova, m. v.

 

 

 

Rendező: Szabó K. István, m. v.

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon