Frank Wedekind ‒ Duncan Sheik-Steven Sater: A tavasz ébredése

× ResponsiveMultiLevelMenu (codrops) style requires jQuery library version 1.7 or higher, but you have opted to provide your own library. Please ensure you have the proper version of jQuery included. (note: this is not an error)
Rendező
Puskás Zoltán
Előadás hossza
120
perc
Premier
22.04.2015.


A gyermek egyszer csak már nem gyermek.
Benne tombol a férfi és reszket a srác, benne izzad az asszony és zokog a lány.
Ébred a tavasz. Ha akarod, ha nem.
Kék harisnyás angyalok, viszkető tenyerek, fodros párnák, izzadtságszagú fürdőszobák, görög mítoszok jelzik útját. Levelei közt csillagos ég, hálószobatitkok és üstökösön lovagló gyerekszerelem.
Meg reszketeg rock és bús balladák.
Fekete-fehér világ ez, forradalmi forgószékekkel és csapongó csipkével.
Ébred a tavasz. Sebében egy karcolásnyi vér.

 

Melchior - Berta Csongor, f. h.
Moritz - Szalai Bence, f. h.
Otto - Ozsvár Róbert, f. h.
Hanschen - Szilágyi Áron, f. h.
Ernst - Rókus Zoltán, f. h.
Wendla - Blaskó Lea, f. h.
Ilse - Székely Bea, f. h.
Martha - László Judit
Thea - Orlovity Sztaniszlava, f. h.
Anna - Verebes Judit, f. h.
Luise - Fülöp Tímea, f. h.
Minden nő - Figura Terézia
Minden férfi - Mészáros Árpád, Sterija-díjas

Tér: Puskás Zoltán és Boris Radujko
Jelmez: Ledenyák Andrea, m. v.
Koreográfus: Gyenes Ildikó, m. v.
Animáció: Ajándi Endre, m. v.
Hangszerelés és zenei munkatárs: Klemm Dávid, m. v.
A Klemm’n’bend tagjai: Klemm Dávid, Nenad Kojić, Mihajlo Oklobdžija, Igor Konecki
Korrepetitor: Vitkay K. Ágota, m. v.
Dalszövegfordítások és dramaturg: Lénárd Róbert
Fény: Majoros Róbert
Hang: Lukács Attila, Bíró Tibor
A rendező asszisztense, súgó, ügyelő: Lovas Csilla
Fotó: Srđan Doroški

Rendező: Puskás Zoltán

Az előadás a NOMUS zenei fesztivál együttműködésével jött létre
Az előadás támogatója: Újvidék Város Kulturális Titkársága

 

A szereplők az ébredő ösztönök örvényében tanácstalanul vergődő kamaszgyerekek, akiket az „ellenségek": az eltorzult lelkű, embertelen tanárok és papok, és a természettől melléjük rendelt barátok: a szülők, együttesen taszítanak a tragédiába, mert a beléjük rögződött álerkölcs nevében félrevezetik őket, és megakadályozzák a legemberibb ösztön, a szexuális vágy természetes kibontakozását. A szenteskedő, polgári tisztességben megőszült felnőttek érzéketlensége miatt a serdülők ébredő szexuális ösztöneiket úgy élik ki, ahogy lehetséges: torz, mégis gyönyörű módon.

A sokáig betiltott dráma a huszadik század közepétől Wedekind egyik legjátszottabb műve. A 2000-es évek elején az amerikai független rockzenész, Duncan Sheik írt zenét és dalszövegeket a mű Off-Broadway-verziójához, amely azóta is műsoron van a Broadway és a világ nagy zenés színpadain. Az álomszerű lágy dallamokat a kemény rockütemek váltják, és ahogy az eredeti Wedekind-szövegnek, ennek a különleges, lázadó hangvételű rockmusicalnek is sajátja a szókimondás.

 

Puskás Zoltán, rendező

Adán amatőr színjátszókkal készítettem előadást néhány hónapja. Azt kértem tőlük, hogy rjanak szövegeket arról, hogyan élnek – milyen az élet a családban, az iskolában, milyen az a világ, ahol mozognak... Döbbenettel olvastam, amiket lejegyeztek, mert arra kellett rájönnöm, hogy a gondjaik ma, 2015-ben ugyanazok, amelyek az én gondjaim voltak kamaszkoromban. Ők most, én akkor – mindannyian a szülőkkel való kapcsolatteremtés lehetetlenségét jelöltük meg. Még mindig rengeteg a fontos téma, amelyekről hallgatnak. Még mindig sokkal inkább fontos, mit mond a szomszéd, mint az, hogy érzi magát a gyerek, szóval a nyilvánosság felé mutatott kép fontosabb, mint a tények és az akarat, hogy azokat megváltoztassuk. Hihetetlen, mennyire képtelenek vagyunk továbblépni az alapvető dolgokat illetően. A szülők nem tudják, milyen személyiség fejlődött ki a gyerekükben. Ha ezekhez a problémákhoz még csatlakozik az erőszak, a lelki terror, a molesztálás – ime, egy a felnövésről szóló előadás alapanyaga... Ami szintén ijesztő, annak az ambiciónak a teljes hiánya, amely minden gyereknek sajátja kellene, hogy legyen. Ezek a vágyak és akaratok kellene, hogy vezessék őket, de a gyerekeknek sem rövid- sem hosszútávú céljaik nincsenek, sem kis, sem világmegváltó vágyaik nincsenek. Máról holnapra élnek, de ki tudja... Azért szeretek fiatalokkal dolgozni, mert biztos vagyok benne, hogy mindezek ellenére csak ők tudják felébreszteni a tavaszt.

 

Blaskó Lea színésznő, Wendla szerepében.

Wendla a maga módján forradalmár, hatalmas benne a lázadó szellem, még ha a világgal és főleg a szüleivel való kommunikációja szegényes is. Nem beszélik ugyanazt a nyelvet. A generációs szakadék túl nagy és túl mély, ő mégis tenni akar azért, hogy a dialógus kialakulhason. Ez a lány szerelmes lesz, találkozik az első szexuális tapasztalattal, és a tudatlanság miatt teherbe esik, és kész a tragédia. A tragédia, amely a tudatlanság terméke. A tragédia, ami maga a tudatlanság. Ebben a szerepben nem csupán magamat látom igen tisztán, de a kortársaimat is. Az én felnövésem nem volt traumatikus, mert a szüleimmel mindenről lehetett beszélni, de a társaim közül már nem járt mindenki ilyen jól. Ebben a munkában valamiféle közvetítő lehettem az ismerőseim tapasztalatai és a szerep között. Bennem is megvolt az ifjúság pimaszsága, akartam én is forradalmat, de rá kellett jönnöm, hogy a hangos forradalom nem igazi forradalom. Hogy a lényegi az a bizonyos belső forradalom, odabenn. Az egyénnek kell megváltoznia ahhoz, hogy a társadalomban is megmozduljon valami. Az érési folyamatom egyik fontos epizódja egy egyéves amerikai tartózkodás volt a szüleim nélkül egy konzervatív zsidó családnál. Akkor jöttem rá, hogy mit jelent a tabu és hogy a szüleim mennyire szabadelvűek. Wendla szerepe azért is fontos, mert visszavitt a zenéhez, a nagy szerelmeim egyikéhez, amelyet elhanyagoltam az utóbbi években. Azt hiszem, mindig meg kell őrizni valamiféle tüzet, életünk végéig. A tűz persze alakot változtat, de fontos megőrizni a lángot.

 

Figura Terézia színésznő, Minden nő szerepében.

Asszony-Anya. Csupa nagybetűvel. Az anya, aki nem hallgatja meg a saját gyerekét, aki szemet húny a problémák felett, közönyös a kérdések, a kíváncsiság, a felnövés kérdései iránt, amelyeket a gyermeke tesz föl neki. Négy különböző anyát játszom az előadásban, négy különböző gyerekkel és négy különböző problémával. Minden efféle gond egy emberi lény felnövésének része, minden téma, amit ezek a gyerekek felvetnek, roppant érzelmesek és olyan válaszok felé kapaszkodnak, amelyeket a szüleiktől nem kapnak meg. A szülők akarattalanul, mégis tudatosan taszigálják a gyermekeiket a választalanság szakadéka felé. A való életben is anya vagyok, és hiszem, hogy az a fajta, aki folyton figyel a gyermekére, így kihívás volt arcot kölcsönözni ezeknek a – szerintem – kegyetlen asszonyoknak, akiknek fontosabb, hogyan fog reagálni a szomszéd, mint az, hogy segítsenek a gyerekeiknek. Ezek mellett a sötét anyafigurák mellett van itt egy pozítivabb szereplő is, a fiúgimnázium zenetanárnője, és ezt egyenesen felfrissülés volt megformálni. Ebben az előadásban roppant fontos felmutatni a szülő-gyerek viszonyokat, mert csak így jöhet létre valós kép arról, miért okoznak maguknak fájdalmat a fiatalok olyan gyakran. A kékfény-rovatok tele vannak ilyen történetekkel. A téma nem vidám, de beszélni kell róla, le kell venni a szemellenzőt, megölelni a gyerekeinket, és beszélni velük mindenről, igen, mindenről.

 

Mészáros Árpád színész, Minden férfi.

Nyolc szerepet játszom. Egyikük Furkow tanár úr, aki igazi szadista, aki igazi demokrata – az esélyegyenlőség nevében gyűlöl minden gyereket egyformán. Igencsak gonosz ember. Semmi jót nem tudunk róla megfogalmazni, ilyen még Shakespeare-nél sincs, hogy valaki ennyire fekete legyen. Ez az ember eléri, hogy egy srácot ne engedjenek át a vizsgán, és ezzel elindítja a tragédiák dominósorát... Én 33 éves vagyok, azt hiszem, mostmár felnőttnek számítok. Abban a korban vagyok, amelyben azok a tanárok voltak akkoriban, akik engem kínoztak nap mint nap. És azt gondoltam, amikor felnövök, majd jobban megértem őket. Nem sikerült, továbbra sem értem. Nem hiszem, hogy képtelen leszek arra, hogy meghallgassam a majdani gyerekemet. Gyerekkoromban naponta írtam naplót. Talán mindazok az érzésekről, állapotokról, traumákról, problémákról, örömről és bánatról szóló feljegyzések folytán megérthetem a leendő utódomat. Ezek a jegyzetek emlékeztetnek, milyen volt az élet, mit reméltem, mit vártam, mire volt szükségem a nehéz pillanatokban. Még ha emlékszem is mindenre, nyomokban, de emlékszem. A szöveggel dolgozva a humortól sem féltünk – a gyerekek realistán játszanak gyerekeket, míg mi, idősebbek, karikatúraszerűek vagyunk. És amíg  igaz marad, ez így is van rendjén.

Képgaléria

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon