Az utolsó előtti panda, avagy a mozdulatlanság (Pretposlednja panda ili statika )

Rendező
Maksim Milošević
Nagyterem
Vendégjáték


A Šabaci Színház vendégjátéka

Dino Pešut: Az utolsó előtti panda, avagy a mozdulatlanság

Játsszák: Kristina Pajkić, Strahinja Barović, Miloš Vojnović, Jovana Pantić

Adaptáció és dramaturg: Marija Ratković
Fény: Miroslav Sretenović
Fotó: Vladislav Andrejević
Montázs: Matija Đukanović Đuka
A bejátszások rendezője: Vidan Miljković
Zene: Petar Mirković A//O
Jelmez: Marina Maričić / Ivana Davidović (DISCIPLINA)
Grafika: Kombinart

Tízéves osztálytalálkozó Sabácon − így indul ez a nemzedék felnövéséről szóló történet, ami a háború, erőszak, tranzíció, az oktatási és a munkakörülmények, a barátság újraértékelésének, a szeretetnek és sikernek fogalmát dolgozza fel a mai társadalomban.

Az utolsó előtti panda, avagy a mozdulatlanság a fiatal, de máris sikeres író, Dino Pešut darabját a horvátországi Kultúrminisztérium 2013- ban Marin Držić-elismeréssel díjazta. Jelenleg az egyik legjelentősebb európai díjra a Deutschen Jugendtheaterpreis-ra pályázik.

A PREPOLITIKAI ÁLLAPOT ÉS A SZERETET POLITIKÁJA

Az utolsó előtti panda avagy a mozdulatlanság egy nemzedék legnagyobb neurózisáról szól: a sikerről, és annak egyik megnyilvánulásáról, az osztálytalálkozóról.

A volt Jugoszlávia területén nemzedékek és nemzedékek nőttek fel egy zavaros társadalomban, amely meglehetősen őncélúan vezette be az embereket a politikába (úgy cserélgetjük politikai identitásainkat, mint a ballagóruhánkat), a valós politikai megérés pedig eltolódott a harmincas évekre, hiszen a felelősség elhalasztódik az anyagi nehézségek, a tanulmányok, az érzelmi hullámvölgyek miatt...

Az idő ebben az előadásban jelen pillanatok végtelen sorozata. Számunkra csak a jelen pillanat létezik, mert magában hordozza a változás lehetőségét. Főszereplőink mindent feláldozva harcolnak a megmaradásért egy olyan világban, amit egyáltalán nem értenek. Együtt nőttek fel, mégis négy teljesen ellentétes politikai irányzatot képviselnek. Négy boldogtalan és törékeny, erőszakos, aktív, de mégis passzív, szabad és mégis borzasztóan korlátozott ember.

Továbbléptünk az összebékülés retorikáján, amelyben általában depolitizálva, vagy legalábbis relativizálva van a felelősség kérdése.

Teljesen más szemszögből szerettünk volna rávilágítani a barátságra és a szolidaritásra. Valószínűleg soha sem fogjuk teljesen megérteni a Másikat és a Másmilyet – viszont ki fogunk-e valaha tudni lépni abból a politikai futóhomokból, amelybe túlságosan belesüppedtünk, és ha sikerül belőle kimásznunk, akkor hova, merre menjünk tovább?

Valószínüleg több konfliktust is megoldhatnánk, ha sikerüne kilépnünk saját kereteinkből. De az is lehet, hogy nem.

Marija Ratković, dramaturg

 

 

 

 

 

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon