Az ember, aki virágot hord a szájában december 7-én

Rendezte: Gianluca Barbadori - Olaszország
Játssza: Molnár Zoltán
Időtartam: ’40

Egy késő esti találkozás egy vasúti állomáson. Az utasok, akik lekésték a vonatot, a virágos ember. Beszélgetés életről, élethez való mohó ragaszkodásról a halál árnyékában.

„Mert, drága Uram, mi nem tudjuk, hogy mitől van, hogyan keletkezik, és miért van ez a mohó vágy az élet után, de itt van, van és van, itt érezzük a torkunkban, mint szorítást: az élet mohó, telhetetlen vágyát, melyet nem lehet kielégíteni, mert az élet, ahogy éljük egyik pillanatról a másikra, az élet annyira mohón vágyik önmagára, hogy mi meg sem ízlelhetjük. Az élet íze a múltban van, amit magunkban hordozunk.”

A rendező szava:

Hogyan lezárni méltóságteljesen egy életet

 „A szöveg alapgondolata, az apró dolgokban való élvezet témáját veti fel. Főleg abban a pillanatban, amikor életünk véghez közeledve, elveszíthetjük őket. Attól a pillanattól kezdve, hogy megkapja a szörnyű, végzetes hírt, Pirandello hőse megváltoztatja az életszemléletét, magához az élethez való viszonyát. A mindennapi, addig szinte lényegtelen apróságok új értelmet nyernek, jelentőssé válnak. Az előadás visszaemlékezés az elmúlt, lassan véget érő életre, az apró, pici dolgokban való elmerülés.”

Ami kezdetben lényegtelennek tűnhet a nézők számára, az apróságokhoz való, már- már mániákusnak tűnő ragaszkodás, az embernek, aki virágot hord a szájában élete értelmévé válik: a segédboltosok sürgés- forgása, a mindennapi élet rutinja, az emberek az utcán a múlandó életnek a szimbólumává lesznek.

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon