Az Újvidéki Színház nyáron

 A nyári kánikula javában tombol, de színészeink megállíthatatlanok. Serényen dolgoznak és sok helyre elviszik előadásainkat.

Legfrissebb vendégszereplésünk a nagyváradi Szigligeti Színházban volt, a Parasztoperát játszottuk a romániai közönségnek, míg  Budapesten a Bethlen Téri Színházban két  sokszor és sokféle díjat nyert darabot, a  Kis Magyar Pornográfiát és a Hasszán aga feleségét adtuk elő. Majd Banja Luka következett a XXXIII. TEATAR FEST és az Anna Karenina.

Az előttünk álló augusztus is mozgalmas lesz, ugyanis 17-én és 18-án az úticél Budva, Az ember ára előadás van tervben, majd augusztus 23-án  a požarevaci Viminacijum Fesztivál, a Hair koprodukciós előadással.

Szeptembert is jól beprogramoztuk már: Budapestre visszük a Parasztoperát, majd a Kosztolányi Dezső Színházban játsszuk a Mephistót. Az Anna Kareninával vendégszerepelünk Bácspetrőcön, és a hónap vége újra Budapesten találja a csapatot a Piszkos Fred, a kapitány című előadással.

Színházunk utóbbi időben legdíjazottabb előadását, az Anna Kareninát beválogatták a Szabácsi Tavaszi Színházi Fesztivál versenyprogramába, majd megméretteti magát Vranjeban is a Bora Stanković Színházi Napok Fesztiválon. A darab eddig 11 díjat tudhat magáénak: az előző két évadban a Vajdasági Hivatásos Színházak Fesztiválján,  a Kisvárdai Magyar Színházak Fesztiválján és az Új Várszínházi Fesztiválon díjazták. A legfrissebb díjat Béres Márta kapta, mégpedig  a színkritikusok díját a legjobb női főszereplő kategóriában.

A következő évad kezdete is közeledik, e hónap végén megindulnak a próbák, a 48. évadot megnyitó darabot, Dosztojevszkij művét, A félkegyelműt Keresztes Attila rendező viszi színpadra.

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon