Az év utolsó bemutatója: Piszkos Fred, a kapitány

„Bemutatkozhatunk álnéven is”
avagy hányan rejtőznek egy név alatt?

 

Azt mondja a pszichológiai kislexikon az identitásról, hogy „én-azonosság, önmeghatározás szerepeken, magatartásformákon, értékrendszeren keresztül, mely a "teljes én" érzésével társul. A személyiségfejlődés eredménye, a szocializáció eredménye, az emberi kölcsönhatások során jön létre.”

Roppant tudósan hangzik ez, főleg, mert az emberek nagy többsége mégiscsak úgy van ezzel, hogy legalább erre, legalább az „állj, ki vagy?” kérdésre megnyugtató válasszal szolgálhat.

Azta, de komolyan veszi a Rejtőt ez az ember ‒ sóhajt fel az egyszeri olvasó és továbblapoz. ‒ Identitásdrámák, még mit nem!

Az emberek továbblapozó nagy többségével ellentétben ezt az identitáskérdést Reich Jenő már igen korán elkezdte komolyan venni ‒ pontosan akkor, amikor tizenkilenc évesen első színházi szereplése alkalmából Rejtő Jenőként íratta ki magát a színlapra. Igen, a magyar irodalom főlégiósának már igazi neve sem volt igazi, és akkor még nem vette föl álbajúszként-parókaként-lornyonként sem a P. Howard, sem a Gibson Lavery neveket. Eleinte Rejtő Jenő néven publikált, főleg operettet meg kabarét, a filléres regények később jöttek. Hogy miért kellett idegen álnév, azt talán a piac határozta meg (hadd ne magyarázzam ezt egy olyan világban, ahol a méltán népszerű, a nyolcvanat taposó Lőrincz L. László még mindig kénytelen Lesley L. Lawrence néven publikálni), de valószínűleg nem volt ellenére. Annál is inkább, mert amikor ’38-ban Magyarország foganatosította a második zsidótörvényt, elég nehéz lett volna az eredeti nevén publikálnia, sőt, köztudottan egy az álneveit lebuktató nyilas cikk vezetett oda, hogy bekopogtak hozzá a túlbuzgó mócsingok és Jevdakovóba hurcolták munkaszolgálatra.

Három ember lett tehát az egy Reich Jenő: Rejtő, a kabarészerző, Howard, a kalandos krimiíró és Lavery, a magyar western (!) koronázatlan királya. Kivéve, ha az összes regényt P. Howard néven írta, és a Gaston Lavery igazából nem is Rejtő Jenő álneve, hanem P. Howardé. De az is előfordulhat, hogy Reich Jenő Rejtő álnéven Gaston Lavery-regényeket ír, aki legtöbbször a P. Howard álnév alatt fut a Nova kiadónál, és akkor még ki sem tértünk a Menni vagy meghalni első kiadására, amelynek impresszuma szerint a regényt ugyan P. Howard írta, de Rejtő Jenő fordításában olvashatjuk, akiről viszont az utókor bebizonyította, hogy Reich volt a becsületes neve (hacsak nem Gaston Lavery).

Rendes álnévhez rendes álidentitás is illik, épp ezért katasztrofálisan nehéz megállapítani, hogy Reich-Rejtő-Howard-Lavery járt-e valaha is külföldön Bécsen kívül, valóban járt-e Észak-Afrikában, és pláne hogy fejest ugrott-e az idegenlégióba. Ami biztos, hogy 1931-ben egész sajtóhadjárat foglalkozik Rejtő eltűnésével és esetleges vízhalálával, amely hadjáratba Karinthy Frigyes is becsatlakozik, hazatérésre kérve könyörögve az „ismert fővárosi társaságbeli fiatalembert” ‒ ez volt a magyar sajtó egyik első médiaheckje, ami azonnal a köztudatba dobta Rejtő Jenő (ál)nevét.

A szerző azonban önmagához méltó hősöket is teremtett, akiknek élete legalább annyira kalandos, mint Reich-Rejtő-satöbbi (ál)élete, és akik szintén imádják identitásukat a lehető legidiótább nevek váltogatásával cserélgetni. Így lett Gorcsev Ivánból Csernovec herceg, Vanek úrból Gorcsev Iván, vagyis  Petrovics (munkaadója nevét ugyanis képtelen megjegyezni), aki Csernovec herceg. Így lesz az eredetileg álnéven bemutatkozni kívánó Buzgó Mócsingból az igazi Trebitsch. Így lesz St. Antonióból, a Boldogság-szigetek trónörököséből Irving, majd Pedró, majd Vadsuhanc, majd Warins Bob, miközben ezzel párhuzamosan Fülig Jimmyből José a pincér, Huchins a fűtő (e kettő mindenesetre egyszerre), majd St. Antonio, aki I. Fülig Jimmy aláírással uralkodik a Boldogság-szigeteken, és felpofozza azt, aki netán felismeri. Ezen kívül van még utas, nép, gengszterek és államtanács, amelyek nem véletlenül hasonlítanak egymásra a megszólalásig.

Namármost, ha ehhez hozzávesszük a szereposztás végtelenül bonyolult mátrixát, akkor a következőt kapjuk. Gombos Dániel Fülig Jimmy, aki José a pincér, Huchins a fűtő (e kettő mindenesetre egyszerre), majd St. Antonio, aki I. Fülig Jimmy aláírással uralkodik a Boldogság-szigeteken, Szalai Bence pedig St. Antonió, a Boldogság-szigetek trónörököse, aki Irving, majd Pedró, majd Vadsuhanc, majd Warins Bob. Ezzel szemben Ozsvár Róbert a kapitány (akiből eleve több is van, még ha ezt nem is értjük pontosan), aki az igazi Trebitsch, aki a Buzgó Mócsing (vagy fordítva). Crnkovity Gabriella az előadás koreográfusa, aki a Velő, aki Heléna anyakirálynő. Huszta Dániel a szállásmester, aki a kapitány, aki Egmont, aki a pap és az ördög. Aztán itt van Giricz Attila, aki Mr. Gould, aki Fernandez, aki régen herceg, és aki alattvaló, aki Alvarez. Na meg Simon Melinda, aki a Sárga, aki Gomperez hídlakó, aki a Nagy Bivaly, aki utas a Honolulu Staron. És persze itt van Kőműves Noémi, aki a Vöröskarom, aki Anna Alvarez, aki Bonifác. Azokról az esetekről pedig bonyolultságuk okán már nem is szeretnék szólni, amikor valaki hiányzik a próbáról, és Bíró Alekszandra, aki a súgó, aki az ügyelő, beugrik helyette, és például ő lesz Huszta Dániel, aki épp Ventilátort játszik Szlovéniában, aki a szállásmester, aki a kapitány, aki Egmont, aki a pap és az ördög. (Itt jegyezném meg, hogy az előadásnak van asszisztense, Vajda Stella, van látványtervezője, Árva Nóra, továbbá van rendezője, aki e cikk végére már egyáltalán nem tudja, hogy hívják.)

Egyetlen ember „én-azonos” ebben az előadásban: Pongó Gábor, aki valószínűleg valóban Piszkos Fred, a kapitány. Legalábbis erre enged következtetni az a körülmény, hogy a próba előtti reggeli kávéját is pipázva issza.

Lénárd Róbert (?)

Partnereink

Kövessen minket a Facebookon