Danilo Kiš: Borisz Davidovics síremléke

× ResponsiveMultiLevelMenu (codrops) style requires jQuery library version 1.7 or higher, but you have opted to provide your own library. Please ensure you have the proper version of jQuery included. (note: this is not an error)
Director
Alekszandar Popovszki
Big scene
Premijera
09.06.2017.


„...És a forradalom nem eszi meg többé gyermekeit, csak szüli őket sorra, ahogy a költő mondaná, terpeszben a sír fölött, ezért kellenek újabb és újabb sírok, és sír a lélek is, ha elfogytak, mert akkor nincs miért harcolni tovább, megbicsaklanak a lábak, fáradtan csüngenek a fegyvertartó kezek, és nem cseng az ének, csak a varjak károgása hallatszik, a forradalmak dicső temetőjében.”

 

 

Szereplők:

Crnkovity Gabriella
Elor Emina
Ferenc Ágota
Giricz Attila
Gombos Dániel
Huszta Dániel
Kőrösi István
Krizsán Szilvia
László Judit
Mészáros Árpád
Német Attila
Pongó Gábor
Sirmer Zoltán

Adaptáció: Verebes Ernő, m. v.
Zene: Marjan Nećak, m. v.
Koreográfia: Ista Stepanov, m. v.
Díszlet: Alekszandar Popovszki, m. v.
Jelmez: Snežana Pešić Rajić, m. v.
Fény: Majoros Róbert
Hang: Bíró Tibor
Súgó, ügyelő: Bíró Alekszandra
Fotó: Srđan Doroški

 

Rendezte: Alekszandar Popovszki, m. v.

Az előadás támogatója Újvidék Város Kulturális és Oktatási Titkársága

* * *

A Borisz Davidovics síremléke a jugoszláv irodalom egyik legfontosabb kötetének számít 1976-os megjelenése óta. A furcsán borgesi világot felrajzoló, kusza, tényekből és azok hiányából gazdálkodó címadó novella a biográfia lehetetlenségét teszi meg témájává.
Borisz Davidovics forradalmár, de személye megfoghatatlan és megragadhatatlan, elbeszélők és mesemondók, tévhitek és legendák, terrorista cselekmények és dió nagyságú bombák jelölik életrajzának titokzatos és önellentmondásos pontjait.
Alekszandar Popovszki steril terű rendezésében a temetés, a tömegsírhoz, a síremlékhez vezető út az, ami szervezőerővé válik. E kaddis mögött a kor nem csupán a forradalom kora: maga a történelem sejlik fel, babkonzervestül, esernyőstül, vörös szőnyegestül.
Ironikus oratórium, matrjoska babába bújtatva.

* * *

Bohóctréfa a koporsóban

Borisz Davidovics síremléke az Újvidéki Színházban

 

A Borisz Davidovics síremléke, ahogy Bori Imre írta nagyméretű Danilo Kiš-esszéjében a Híd egy valahai számában, „a megtestesült romantika, a nem közönséges, a nem hétköznapi vagy szokványos forradalmár, nem az, aki ágyban, párnák közt halhat meg élete sodrása szerint, de akinek mégsem adatik meg a hősi halálnak kegyelme a tizenkilencedik században kialakított mércék szerint ‒ az utolsó feladata „egy hamis beismerés morális kötelességévé” degradálja forradalmári elkötelezettségét.” A jugoszláv irodalom egyik legnagyobb jelentőségű novelláskötetének tartóoszlopa az Újvidéki Színházban Alekszandar Popovszki rendezésében születik újjá, ironikus-játékos spektákulumként.

A Borisz Davidovics síremléke 1976-ban íródott, és szinte azonnal a kritika és a rajongás össztüzének központjába került, persze nem csupán irodalmi és kulturtörténeti jelentősége miatt, hanem a plágium vádjai, a posztmodern fogások hazai meg nem értése miatt is. A mérgelődő hangok és az írói nagyság közötti intellektüell-háborúban Danilo Kiš kiütéssel győzött: novellái számtalan nyelvre fordítva máig ott forognak az európai irodalom közkezén.

E hét, az egyén és a politikum, a történelem és az egyed közt húzódó feszültséget és a borgesi történetírási lehetetlenséget feldolgozó elbeszélés közül is kiemelkedik egy forradalmár ‒ ó, nem, nem: a Forradalmár története. Már maga a novella is az életrajz megfoghatatlanságáról szól, a narratíva lehetetlenségéről. Ki a forradalom? Mi a forradalom története? Hogyan írható meg? Mit lehet tudni egy emberről, akit nem csak hogy senki sem látott még, de még neve és születési dátuma is végletekig kérdéses?

Az egymásnak ellentmondó tényekből, legendákból és anekdotákból összeálló, pompásan bonyolult szövésű novellából az Újvidéki Színház fölkérésére (bár Danilo Kiš maga is drámává adaptálta Novszkij történetét, egy, csak a hétéves vallatást tartalmazó egyfelvonásosba) Verebes Ernő, a budapesti Nemzeti Színház dramaturgja szőtt gazdag színpadi anyagot. A macedón nemzetiségű Alekszandar Popovszki, a Balkán egyik legjátékosabb és legnépszerűbb rendezője pedig ezt a szövetet gazdagította tovább az Újvidéki Színház társulatával. A bemutatót szimbolikusan októberre időzítették, amely nem egyszerűen a forradalmak hónapja, hanem egyben az 1917-es orosz revolúció jubileuma is.

A teljes bandát egyformán megmozgató előadás fragmentárisan épül fel, rétegenként rakja egymásra Borisz Davidovics Novszkij életrajzát, mozgósítva esernyőt, nercbundát, Glinka-áriát, kechup-öt, száraztésztát, piros szőnyeget, break dance-et és egyházi muzsikát. Crnkovity Gabriella, Elor Emina, Ferenc Ágota, Krizsán Szilvia, László Judit, Giricz Attila, Gombos Dániel, Huszta Dániel, Kőrösi István, Mészáros Árpád, Német Attila, Pongó Gábor és Sirmer Zoltán egyforma erővel, egyen-energiával törnek a rendező által tervezett szürke betontérben, amely egyszerre temető és koporsó, de egy bohóctréfa helyszíne is.

A helyenként megrendítően költői, máskor mély intellektussal elemző, megint máskor kacagtatóan szellemes előadás műfaja akár oratórium is lehetne ‒ Marjan Nećak macedón zeneszerző minden szó, minden mozdulat alá szimfonikus művet komponált, a mozgást pedig Ista Stepanov, a színház sokadszor visszatérő koreográfusa tökéletesítette. Zene, moccanás, tér, szöveg kél házasságra ebben a felkavaró és szórakoztató másfél órás műben.

A forradalom természete és ragyogó hó, a kenotáfiumok csöndje és tartóoszlopként szolgáló síremlékek, kaddis és liturgia, egy diktatúra vallatásai és dió nagyságú bombák, elfelejtett kofferek és kispolgári áriák ‒ ezek szegélyezik az utat, Borisz Davidovics, a nemlétező forradalmár útját az Újvidéki Színház legújabb bemutatójában, amely hétfő este lesz a teátrum nagytermében.

dRót
Magyar Szó

Gallery

Partners

Follow us on Facebook